Volt egy kedvenc irónöm. Mindig elolvastam a könyveit. Nagyon szerettem öket. Gyerekeknek szóltak. Hittem benne hogy ez a nö a szíve mélyén gyerek velünk, hogy sosem hagya abba a könyvei írasát. Aztán egy nap, miután kiolvastam az egyik könyvét, mindig vártam a folytatását. Vártam és vártam. De ennek már 5 éve.. sosem jött meg. Ma az iskolában azt a házifeladatot adták, hogy jövöhétre irjuk le a kedvenc írónkról mindent. Elhatároztam, hogyha esik ha fagy bizony én Nataliaaról fogok írni.
Elkezdtem kutakodni a neten, de azokon is csak a régi könyveiröl írt. 3 napig megállás nélkül dolgoztam, vajon találhatok e valamit róla. De semmi. Bánatomban kimentem a kikötöbe és kavicsokat dobáltam a vízbe. A parta egy régi jó barátom rakta le a "horgonyát". Kérdezte
- Miért búsúlsz komám?
- A kedvenc irónkról kell írni, de én nem tudok semmit sem szinte mivel már 5 éve nem írt egy árva szót sem..
- És? Attól még a régiekböl tudsz valamit kihozni!
- De félek hogy abbahagyta az írast.
- Már tinédzser vagy, ennyi miatt nem kéne szomorúnak lenned...!
- Mindegy, hagyuk... - azzal indulni készültem, mikor visszaszólt
- Hé várj csak. Ki a kedvenced?
- Elég ha annyit mondok : Natalia?
- Óó, de hát ö itt van a másik parton! Elvihetlek oda. - gondolhatjátok hogy azonnal a csónakba száltam. Egy kis ház volt ott a fák között. Miután átléptem a hatalmas dzsungelt, bekopogtam a rozoga ajtón. És akkor, mikor kinyitotta, megláttam öt. Köszöntem neki
- Jónapot! Maga a kedvenc írónöm és hát szeretnék...
- Tünny el innen kölyök!
- De hát...
- Tünés! - azzal becsapta elöttem az ajtót. Nem gondoltam volna hogy ilyen goromba lenne. Miutan ott áltam 5 percet, de semmi híre nem volt csak behúzta a függönyöget, visszamnetem inkább Frankhez.
- Na mi volt?
- Nagyon goromba...mintha a könyveit nem is ö írta volna.
- Tudod ö mindig is magába roskadt ember volt.. - azzal hazavitt. Másnap is elmentem, de még mogorvabb volt. És utána is. Míg végül beleuntam.
- Ha maga nem képes meghalgatni, akkor itt fogok álni ameddig csak kell! - erre csak morgott és visszament. Ott áltam minden nap délutantól estig. Majd eljött a házifeladat beadásának napja. Megírtam gyorsan egy kis gondolatkört, beadtam. Nem voltam rá büszke mert tudtam hogy ez nem igazán a szívemböl jött. Miutan vége volt a sulinak és megcsináltam a házikat ismét elmentem hozzá. Még így ment ez 1 hétig, mig végül csalódottan feladtam a reményt. Feladtam, hogy újra reménykedjek a további könyveiben, és abban hogy egyszer kellemesen eltársaloghatok vele.

A történtek után 2 héttel, a könyvesbolt mellett elsétálva egy Natalia nevü iró könyvét pillantottam meg. Nem hittem volna, hogy újra írt. Azonnal megvettem és beleolvastam.