" Eldöntöttem magamban, hogyha értelmet adok az életemnek, akkor elöbb elveszem másét "
Amint elolvasta a mondatot, összehajtotta és eltette. Lenézett a szakadékba. Mintha soha nem érne véget. Leült a szelére és gondolkodni kezdett. Innen hogyan tovább.
Eközben Analia visszahajtott kerülövel a házához és pakolni kezdett. Minden szétvert, eltörött. Egy bizonyos régi fotót keresett, mikor boldogan együtt voltak a szerelmével. Végül megtalálta a szekrény melyén. Még egy jó ideig nézte, és visszaidézte a régi szép idöket. Aztán lassan leestek neki az apró megcsalád jelei amik már nem is voltak olyan szepek.

És még eszébejutott a csóknyom az ingén, a zsebbe csúsztatott eljegyzési gyürü, a véletlenül benyomott gyorstárcsázó gombja "Ismerös" néven. Mostmár minden összeált. Felált lassan és kilépett a szobából a jól ismert hely felé.
Lassan kedzett a nap lemenni. Tom még mindig a szakadéknál ült, majd nagy nehezen felált. Mikor hátra pillantott, Analiával találta szembe magát.

- Hát te mit keresel itt? - kérdezte mogorván a lány
- Szerinted? téged kerestelek.
- És miböl gondoltad hogy szóbaállok veled
- Mert te kedves vagy, és tudom hogy hiába haragszol rám szeretsz - Analia odasétált Tomhoz, és egy hatalmas pofont lekevert neki.
- Miért kellett neked ezt tenned? Azt mondtad szeretsz - nagy levegöt vett hogy visszatartsa a sírást - minek kellett eljegyezned ha nem is szerettél sohasem?
- Szerettelek!
- Egy nagy fenét szerettél! - odarohant a szakadékhoz majd visszanézett könnyes szemekkel.
- Találkozunk...