Egy nap, megszokott kerékvágással az iskolában.
- Gyerekek, a mai házifeledat az lenne, hogy írjatok egy nagyon kifejezö, igazi élettel teli, stílusotoknak megfelelö fogalmazást. Három téma közül válogathattok! - mosolygva a táblai filcért nyúlt, és felvázolta a három témát. - Az elsö : Az én legnagyobb álmom
                                                                                        Második : Ha eljö a nagy Ö
                                                                                        Harmadik : Vissza a múltba

- Ezek közül válogathattok! Csütörtökre kérem a történeteket, leosztályzom és a 3 legszebb felolvasásra kerül! - az óra csengöje riaszt - jól van, senki se pakolja el a felszerelését, a következö órátok is velem lesz ugyanis a matematika tanárnak dolga akadt, így ma plussz egy irodalom órtátok lesz velem - nevette el magát a tanárnö. Mindenki a szokásos baráti köreihez ment.
- Ti melyik témát választjátok? - kérdezett rá Vanessza
- Nem tudom...szerintem én a másodikat - szólalt meg Anna - és te?
- Én az elsöt. Te Máté?
- Én a harmadikat azthiszem...
- Húú, én azt nem választanám, az nagyon nehéz. Ki nézne vissza szivesen a múltjára - gondolkodott el ezen Cleo. Ismét csöngettek, újjab óra. A nap szokásos ütemébe ment. Amint hazaértek, mindenki elkészítette a házifeladatait, de utoljára hagyták az irodalomtanárnö háziját. Mindenki vágyott a dicsöségre hogy osztály elött olvassák fel a mondandóját.
Máté sokat gondolkodott, mit is írhatna le a múltjáról, míg végül tollat ragadott és leírta.
Rá 2 napra a tanárnö beszedte az írásokat. Végül eldöntötte melyik három gyerekét olvassa fel. Pénteken:

- Kezdjük növekvö sorrendben! A harmadik legszebb fogalmazás az elsö témában írodott Esztertöl. Az én nagy álmom.
" Az én nagy álmom az, hogy orvos lehessek, segíthessek az embereknek (... )Tudom sok az orvos, nagy a világ (...) Ha az álmok valóra válhatnak, én ezt váltanám valóra.

A második Brendáé volt, a második témában. Ha eljön a nagy Ö
" Ha szerelmes leszek, akkor biztosan le fogom írni milyen érzés is ez (...) biztosan csodálatos lehet olyan ember kezét fogni, aki soha nem engedi azt el (...) átsegít a nehézségeken. Én így képzelem el a nagy öt,így képzelem el önmagam Vele.

És a legjobb pedig természetesen az utolsó témát választotta. Mátékám fogalmazása.

Régen kiskoromban volt egy kedvenc szavam : igazság. Mindig is akartam egy olyan világot ahol létezik ilyen. Ma már tudom, hogy ez lehetetlennek bizonyul mégis jó hinni valamiben vagy valakiben. Én hittem mindig a szüleimnek, mert bátornak tartottam öket mikor azt mondták ha féltem " vigyázunk rád, nem haggyuk hogy bármi bajod essen ". Jó volt hallani hogy figyelnek rám. Én is figyelni szerettem volna, és ezt megfogadva vigyáztam is a kisöcsémre. Ennek hála jó a kapcsolatunk. De volt egy, azaz egy ember, akiért a lelkemet adtam volna mégis elment innen máshová - ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és bejött valaki. A tanár leintette, és továbbolvasta az új közönségtagnak is a fogalmazást - Ö volt az én legjobb barátom, aki éveken át kísért bárhová is mentem. Vele voltam a legtöbbet mert megértettük egymást. Aztán...el kellett mennie, el kellett kölzötnie tölem messzire. Fájt nagyon ez a dolog. Ekkor jöttém rá hogy igen is létezik az igazság csak a baj az hogy nagyon tud fájni. Mikor az utolsó dobozt pakolták a kocsijukba a szülei, a könneyimet töröltem mert tudtam, ez az utolsó. Ez az utolsó nap hogy láthatom, az utolsó perc mikor még van az a lánc ami összetart. Csak egy ölelés, egy kézfogás és a " hiányozni fogsz " mondat hagyta el az útcákat. Az hitték, integetem utána pedig csak nyujtottam felé a kezem azt kiáltva magamban " gyere vissza ". De nem jött. Mikor becsukodtak a piros kocsi ajtajai tudtam, most megy el az Igazság. Azóta nincs velem, nincs mellettem, csak a szívemben ami sosem lesz elég. Ez az én múltam, és ez lett a jövöm, mert már tudom : nincs Igazság.

Az iskola padjaiban mély csönd terült el. Mindenki azt kérdezgette, hogy hát valóban nincs igazság?.
- Máté, ezt te írtad? - szólalt meg egy hang az ajtó felöl. Mikor mindenki odanézett, ismeretlennek tünt de a fiú tudta ki is ö.
- Te jó ég! - sétált oda hozzá. Mosolyogtak mindketten. Aznap egész idö alatt beszélgettek.Ö volt az akiröl Máté írt, ö volt az Igazság. Mikor a fiúnak el kellett mennie, beült az érte jövö piros kocsiba, mintha csak a múlt játszódna újra, de ezúttal visszafordult a kocsiban:
- Van igazság.