Kiskoromban volt egy kedvenc meseszereplöm..nagyon szerettem mert mindig embereket mentett. Én is hös akartam lenni. De valahogy sosem mertem lépni..Aztán rájöttem hogy hösök nem léteznek. Egy elégge magamba roskadt kisgyerek lettem. Ma már egész jó társasági életet élek. Vannak barátaim, jól kijövök mindenkivel. De valamiért ébredéskor mindig ez az elsö gondolatom. Ma is.
Lemegyek a lépcsön, reggelizek. Mint mindig, játszom egy kicsit a gitáromon a kedvenc dallamom, hogy jól induljon a nap. Majd felkapom a táskám és útnak indulok.
A suli nincs túl messze. Mikor megyek haza, egy feketemacska átmegy elöttem, és mivel meglehetösen babonás vagyok kerülöt teszek. Hazaérek. Ebédelek, megcsinálom a házikat, felmegyek az MSN-emre. Megcsörren a telefon. A haverok buliba hívnak. Titokban elkéreckedem a szüleimtöl és mivel megengedték, elindulok a megbeszélt helyre. Egy kis késéssel de odaérek. Pizzát eszünk, horror filmeket nézünk, aztán egy kis humort. Miután elég jó lett a hangulat, az órára pillantva fél 12 volt. Ideje elindulni. Gondoltam. Én és Kitty közel lakunk egymáshoz így együtt megyünk. Mikor hirtelen az egyik kanyar felöl egy férfi hangját hallom.
- Na jól van nagyika, adja szépen ide a táskáját és nem esik bántodása! - ekkor újra eszembejutott minden. A hös és a remény amit akkor éreztem. Nem tudom mi volt az ami engem erre bíztatott, de megfogtam az egyik kuka tetejét és fejbecsaptam vele a pasast, aki míg vakarta a fejét, újra odacsaptam.
- Kitty, hívd a rendörséget! - azonnal a telefonnyáért nyúlt. Míg a pasas eszméletlenül feküdt, egy kis fehér táskát láttam hogy szorongat. Gondoltam kié. Kihúztam a karmai közül és visszaadtam az idös hölgynek.
- Köszön szépen! Te egy igazi hös vagy!
- Nem vagyok hös, hösök nem léteznek - hajtom le a fejem, mire ö mosolyog és megszólal.
- Léteznek. A hösök akkor születnek, amikor elhiszed hogy vannak.